Veronika megcsókolta, hosszan, gyengéden.
- Nézd meg jól az arcom - mondta. - Vésd jól a lelkedbe, hogy egy napon le tudd festeni. Ha akarod, kezdd velem, de mindenképpen kezdj el festeni. Ez az utolsó kívánságom. Hiszel Istenben?
- Hiszek.
- Akkor esküdj meg az Istenre, akiben hiszel, hogy le fogsz festeni.
- Esküszöm.
- És hogy miután lefestettél, folytatod a festést.
- Erre nem tudom, hogy megesküdhetek-e.
- Megesküdhetsz. Továbbmegyek: köszönöm, hogy értelmet adtál az életemnek. Azért jöttem a világra, hogy átéljem mindazt, amit átéltem, hogy öngyilkos legyek, hogy tönkretegyem a szívem, hogy találkozzam veled, hogy fölmásszunk erre a dombra, és hogy a lelkedbe vésd az arcom emlékét. Egyedül ezért jöttem a világra: hogy visszatereljelek az útra, amelyről letértél. És ne akard, hogy úgy érezzem, felesleges volt az életem.