„A kis tér mellett van egy kis domb. A kis domb tetején van egy kis vár. Veronika és Eduard fölment a meredek úton, közben káromkodtak és nevettek, néha meg-megcsúsztak a jeges lejtőn, és sóhajtoztak, hogy milyen fáradtak.
A vár mellett áll egy hatalmas, sárga daru. Aki először jár Ljubljanában, azt hiszi, hogy azért van ott, mert restaurálják a várat, és bizonyára nemsokára befejezik. De Ljubljana lakói tudják, hogy az a daru már évek óta ott áll, bár voltaképpen senki sem tudja, mi célból. Veronika elmesélte Eduardnak, hogy amikor az óvodában az a feladat, hogy le kell rajzolni a várat, a gyerekek mindig a darut is rárajzolják a képre.
- Mellesleg a daru jobb állapotban van, mint a vár.
Eduard nevetett.
- Neked már meg kellett volna halnod - mondta, még az alkohol hatása alatt, de a hangjába némi félelem vegyült. - Nem bírhat ki a szíved egy ilyen emelkedőt.