"Tanulunk és tanítunk, utazunk és várunk..."

2011.04.19.

Az Alefban azt írja, hogy 2006-ban komoly hitbéli kétségei támadtak. Mi okozta ezt a válságot?

A hit nem valami statikus dolog, állandó dinamikája van. Egy híres német misztikus mondta egyszer, hogy sokszor előfordult vele, hogy mielőtt átment az úttesten, hatalmas volt a hite, ám mire átért a túloldalra, elillant belőle minden áhítat. Így hát én nem is nevezném ezt válságnak, hiszen ez egy természetes folyamat, és mint ilyen, vannak hullámvölgyei. A kikristályosodott, megmerevedett hit elveszti igazi értelmét, és fanatizmussá válik. A hit attól növekszik, hogy a kétely és a belső tépelődés táplálja. Isten az ige, Isten a cselekvés - és a mi kapcsolatunk vele, amit "hit"-nek hívunk, szintén ennek a cselekvésnek a része. Vagyis: az én spirituális keresésem nap mint nap megkérdőjeleződik, és éppen ez teszi még erősebbé, akkor is, ha ez a kétely bizonyos időszakokban - mint például 2006-ban - kissé hosszabbra nyúlik.

Egyszer még azt is kimondja, hogy nem érzi magát közelebb Istenhez. Hogy érez ma ezzel kapcsolatban?



Az a tény, hogy vannak pillanatok, amikor nem érzem közel magam Istenhez, még nem jelenti azt, hogy Ő nincs mindvégig mellettem. Ő mindig mellettünk van, csak ezt fel kell ismernünk - ebben soha nem kételkedtem. Vagyis az ember, a maga korlátaival, mindenfélét kitalál, de a lelke közben azt mondja: "jól van, szenvedj csak, éld át a gyengeséged, de úgyis tudod, hogy szamárság az egész - Isten soha nem hagyott el, és soha nem is fog elhagyni". Az idő múlásával aztán mi is felismerjük ezt az igazságot.

Írói pályafutása elején, az olyan regényekben, mint a Zarándoklat vagy Az alkimista, egyértelműen megmutatkozott a spiritualitás iránti vonzalma. Az Alefben viszont odáig jutott, hogy "a szent könyvek, a kinyilatkoztatások, a kézikönyvek és szertartások" abszurdnak tűnhetnek, és nem hoznak tartós eredményt. Nem félt a nyilvánosság elé tárni ezeket a kétségeit?

Már A zarándoklat és a Santiago de Compostela-i út óta életem egyik legmélyebb meggyőződése, hogy a rendkívüli az átlagemberek útján rejtezik. 1986-ban már csaknem húsz éve hittem folyamatosan a "titkokban és a kinyilatkoztatásokban", meg a többi effélében, amikor a mesterem, J. felvilágosított: nézz körül, minden, ami titok volt, feltárul. A zarándoklatot a vezetőmnek ajánlottam, a következő szavakkal: "Amikor útra keltünk, azt gondoltam, ifjúságom egyik legnagyobb álmát valósítom meg. Nekem te voltál D. Juan, a varázsló, és úgy éreztem, újraélem Castaneda sagáját a rendkívüli kereséséről. De te keményen ellenálltál minden próbálkozásomnak, hogy hőst faragjak belőled. Ez megnehezítette a kapcsolatunkat, egészen addig, míg meg nem értettem, hogy a Rendkívüli az Átlagemberek útján rejtezik. Ma ez a megértés a legértékesebb bölcsesség az életemben, ez teszi lehetővé, hogy bármit megtegyek, és tudom, hogy örökké el fog kísérni."

A transz-szibériai út a harmadik zarándokútja. Miben hasonlít a Szent Jakab Útjához?

A Szent Jakab Útja fontos út volt a fizikai térben: elindultam A-ból, és eljutottam B-be, és utam során magamba szívtam mindent, amivel találkoztam. A Római Úton (1989) az időben kellett zarándokolnom: 70 napig kellett ugyanazon a helyen maradnom (jelen esetben a franciaországi Lourdes-ban), és annak ellenére, hogy a dolgok nem "történtek", ahogy egy normális utazáson lenni szokott, az a tény, hogy csak bizonyos keretek között mozoghattam, arra késztette a lelkemet, hogy ugyanazokat a dolgokat különbözőképpen lássam. Végül pedig, a Jeruzsálemi Úton (amelynek része volt a transzszibériai utazás, ahol igyekeztem szintézisbe hozni minden ott szerzett tapasztalatomat) nemcsak a fizikai térben mozogtam, hanem az időben is (elhozván a múltat a jelenbe, a jelent pedig a múltba). Soha nem gondoltam volna, hogy sikerül róla írnom, de miután négy évig érleltem magamban, abban a biztos tudatban, hogy az írás a legjobb módja a tapasztalataim leülepítésének, végül csak sikerült.

Az Alef visszatérés az egyes szám első személyű regényhez. Mi a különbség a fiktív és a nem fiktív könyv írása között?

Sokkal nehezebb nem fiktív könyvet írni, mert a szerzőnek nincs más választása, mint hogy kitárja a lelkét a nyilvánosság előtt. Ez nem mindig kellemes, de szükséges. Ahogy Jézus mondta: "az igazság megszabadít titeket".

Egy mondatban összefoglalva: az Alef egy olyan pont, amelyben benne van az egész tér és az egész idő. De magának mit jelent az Alef? Csak egy fizikai pontot, vagy energiák találkozását is?

Ezt nagyon nehéz egy mondatban összefoglalni. De azt mondanám, hogy az Alef van.

Hilal az egyik előző életének szerelme volt, ő viszont azt mondja, hogy maga ebben az életben a szerelme. Hogyan kezelte ezt a kérdést?

30 éve élek házasságban ugyanazzal a nővel, és ez segít abban, hogy nyugodtan nézzek szembe az ilyen helyzetekkel. Az "életkor" is közrejátszik ebben: a szerelem szenvedélyes és érett kapcsolatot igényel, amilyen nekem van Christinával. Amikor Hilalt megismertem, 21 éves volt (bár idősebbnek tűnt). Mostanában e-mailben kommunikálunk egymással: megérezte, hogy a közös élményünkről írok, és újra fölvette velem a kapcsolatot. Nem kérdeztem a szerelmi életéről, de biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése, és meg fogja találni azt az embert, akit Isten neki rendelt.