Miért szeretem Paulo Coelhót?

2010.01.07.

Keressük Paulo Coelho legnagyobb rajongóit! Valahogy így szólt a felhívás, amin ma délután megakadt a szemem. Be kell vallanom, hogy valójában bármikor és bárhol meglátom a kedvenc íróm nevét, igyekszem elolvasni, amit róla írnak.

De itt most meg is álltam egy pillanatra. Ez a pillanat még most is tart.

Nem leszek egyedül, amikor azt mondom, hogy Paulo Coelho művei meghatározták, és a mai napig meghatározzák a világképemet. Maholnap huszonhárom éves leszek, könyvtár szakos egyetemista. Úgy általában is fontosak a könyvek az életemben. Különösen Paulo Coelho könyvei. És persze egyéb írásai.

Népszerű dolog ma már olyan webes alkalmazásokat használni, mint blogolás, vagy twitter. Coelho úr is használja mindkettőt. Igen, elolvasom a blogbejegyzéseit, meghallgatom a videó üzeneteit, és követem a csipogásait.

Volt, hogy írtam is neki, és életem egyik legszebb nyári estéje volt az, amikor megláttam, hogy válaszra talált a kérdésem. Ezt kérdeztem: "My magical moment of the day is watching the sunset and an airplane in the sky. What's your magical moment of the day? :)" -"Az én napom mágikus pillanata az volt, amikor a naplementét és egy repülőgépet néztem az égen. Mi volt ma az Ön mágikus pillanata?" A válasz pedig így hangzott, nagyon pontosan tudom idézni, hiszen a mai napig kedvencelve van az alkalmazásomon: @paulocoelho@m33dra "My magical moment today, believe it or not, was to unroot a carrot. Nature is magic. Coelho means rabbit in Port, by the way." Azaz: "Az én mágikus pillanatom ma, hiszed vagy sem, egy répa gyökerestől való kitépése volt. A természet varázslatos. Mellesleg a Coelho szó nyulat jelent portugálul."

Ki gondolta volna, hogy ezt is megérem, annyi elolvasott és megvásárolt könyv után? Azóta nem kérdeztem Őt. Egyelőre teljesen el vagyok telítődve ezzel a megtiszteltetéssel is, ami sokaknak bizonyára fele annyit sem jelentene, mint nekem. Most viszont még várom, hogy újra megfogalmazódjon bennem egy arra érdemes, megválaszolandó kérdés.



Az első könyvem Paulo Coelho-tól a 11 perc volt. 18 éves voltam, amikor kölcsön kaptam egy ismerősömtől, és fogalmam sem volt róla, mire vállalkozom. Rá két napra már egy másik könyvet, máig egyik legnagyobb kedvencemet: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam címűt olvastam. És így tovább, sorban kölcsönöztem ki a már kiadott és könyvtárban fellelhető regényeket. Aztán persze már a családom körében is elterjesztettem, hogy ezek a könyvek egyáltalán nem rosszak. sőt. Azóta Édesanyám rendszeresen meglep a műveivel. Tudja jól: sosem tévedhet.

A legjobb barátnőmtől például most már harmadik éve, a születésnapomra (január elején van, szóval abszolút stimmel) a Coelho féle naptárt kapom meg. Már most alig várom, hogy a kezemben legyen a legújabb, amikor még nagyban írom az "Inspirációimat", amelyek meghatároztak az elmúlt évben.

De. ez persze most nem a "ki vásárol meg több könyvet, vagy ki olvasott már el minden egyes sort Tőle" vetélkedés. Ez több annál. Valamilyen behatárolhatatlan mágia, valamilyen erő és varázslat, egy csipetnyi misztikummal, ami igenis hat az életemre. Félreértés ne essék, nem csapom fel minden reggel az Élet című idézetgyűjteményt, hogy megmutassa, jobbra vagy balra menjek. de volt már rá példa, hogy kinyitottam, mert nem tudtam dönteni.

Életem egyik legmeghatározóbb döntését a következő sorok vezérelték: "A próba nem vár. Az élet nem néz hátra. Egy hét nagyon is elegendő arra, hogy eldöntsük, vállaljuk-e a sorsunkat vagy nem." A mai napig emlékszem arra a napra, amikor kissé kétségek közt vergődve ezt az idézetet egy felcsapás után elolvastam, és a következő percben már tudtam, hogy jól döntöttem és nem fordulhatok vissza. Jól tettem. Az lettem, akivé lennem kellett. Nem mondom, hogy megtaláltam már a helyes utat. Hiszen huszonhárom évesen ez lehetetlen.

Egyszerűen csak tudom, hogy minden elágazásával, jóval és rosszal együtt, a megfelelő helyen vagyok. Éppen most is, amikor ezeket a sorokat írom.

Igen, nagyon szeretném a dedikált példányt. De megosztani Veletek ezeket a sorokat még jobban szerettem volna. Talán vannak köztetek még olyanok, akik hasonló érzésekkel viseltetnek Paulo Coelho. művészete iránt? Adottsága iránt? Hmm. Nem találom a megfelelő szavakat. Talán nem is szükséges. Szerintem mindenki érti, miről is "beszélek"!

Grünvald Alexandra