Paulo Coelho: A győztes egyedül van

Részlet

Íme a terve: hagyja, hogy a Fúriák, a görög mitológia alakjai, leszálljanak fekete szárnyaikkal arra a kék-fehér tájra, amely tele van gyémánttal, botoxszal, sportkocsikkal, amik tökéletesen haszontalanok, mert legfeljebb két utas fér el bennük. A hatalomhoz, a sikerhez, a hírnévhez és a pénzhez fűzött ábrándok - ezeket törheti szét egyik pillanatról a másikra azokkal az apró eszközökkel, amiket magával hozott. Már fölmehetett volna a szobájába, hiszen a jelenet, amire várt, este 11 óra 11 perckor lezajlott, pedig ő felkészült rá, hogy többet kell várakoznia. A férfi belépett azzal a gyönyörű nővel az oldalán, mindketten feltűnően elegáns öltözetben, hogy részt vegyenek a fontos vacsorák után szokásos estélyen, amely jóval látogatottabb, mint a fesztivál akármelyik filmbemutatója.

« Előző oldal